Újra lehet Önkéntes Katonai Szolgálatra jelentkezni

Újra lehet Önkéntes Katonai Szolgálatra jelentkezni

Széchényi Terv Plusz
Széchenyi - Befektetés a jövőbe

Újra lehet Önkéntes Katonai Szolgálatra jelentkezni

Újra lehet Önkéntes Katonai Szolgálatra jelentkezni.  Legközelebb március 13-án indul kiképzés.Jelentkezés február végéig.

katonaság

Jelentkezés katonai kiképzésre

Két kiképzési ciklus és mintegy ezer résztvevő – ez az Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ) elmúlt kétévi mérlege.

Elsősorban a 18-25 év közötti, továbbtanulást tervező fiatalok, de akár 65 éves korig minden magyar állampolgár jelentkezését várják, aki motiváltnak érzi magát és érdekli, milyen a katonák élete.

A kiképzések tervezetten március 13-án indulnak az ország valamennyi pontján, a Magyar Honvédség területvédelmi ezredeinél.

Az első 2 hónapban az alapkiképzésen a katonai érintkezés és a fegyveres harc alapvető ismereteit sajátíthatják el a résztvevők. A képzés második, 4 hónapos részében az önkéntesek folytathatják a kiképzést ugyanott, a lakóhelyük vonzáskörzetében, de műveleti besorolású alakulatnál is. Utóbbi azt jelenti, hogy az adott katonai szervezetre jellemző (akár ejtőernyős vagy búvár képzést is) kaphatnak, de megtanulhatnak harcjárművet vagy munkagépet kezelni is.

A fizikai és szellemi kihívást támasztó kiképzésen nagy hangsúlyt kap a csapatmunka, a fegyelem és a szabályok betartása. A szolgálat az önkéntességen alapul, ezért bármikor megszüntethető, de közben is dönthet úgy a résztvevő, hogy szerződéses katona lesz, vagy katonai elhivatottságát tanulmányai folytatása mellett, illetve egyéb munkaviszonyban, tartalékosként bizonyítja.

Az ÖKSZ második ciklusának végén életvezetési tanácsokkal, stressz- és konfliktuskezelési, probléma megoldási kommunikációs
segítik a jelentkezők polgári életben történő elhelyezkedését, amely a katona leszerelését követően megkönnyíti a civil életben történő tájékozódást is, és stratégiákkal Sokan azonban megtalálják számításukat a honvédségnél: a tartalékos katonák közül (beleértve az ÖKSZ program résztvevőit is) tavaly több mint 400-an választották a szerződéses katonai szolgálatot.

A képzés első két hónapjában a fizetés a mindenkori minimálbérnek megfelelő összeg, ez jelenleg nettó 154 ezer, a 25 év alattiak számára 189 ezer forint. Aki a program második részében speciális területet választ, már a garantált bérminimumot kapja havi fizetésként, amely jelenleg nettó 197 ezer, a 25 év alattiak számára közel 242 ezer forint. A résztvevőknek jár továbbá ruházati ellátás, napi egyszeri meleg étkezés, utazási költségtérítés, valamint szükség esetén szociális támogatás.

Az ÖKSZ alatt legalább 6 hónap teljesítésével 16 vagy 32, egyéves szolgálattal akár 64 felvételi többletpontot is lehet szerezni a felsőoktatási felvételi eljárásban. A sikeres teljesítés az Acélkocka Altisztképzési Rendszerbe történő jelentkezés esetén is előnyt jelent.

Az eddigi ÖKSZ kiképzések résztvevői elhivatottsággal álltak a programhoz, és jellemzően végig csinálták a kiképzést.

A katonai toborzók február végéig várják a jelentkezést a toborzó ügyfélszolgálati irodákban, a Magyar Honvédség Központi Online Toborzó Irodájában, az onlinetoborzo@mil.hu címen, vagy a www. iranyasereg.hu karrieroldalon.


Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei:

4. HADKIEGÉSZÍTŐ ÉS TOBORZÓ IRODA
Cím: 3526 Miskolc, Hatvanötösök útja 2.
Telefon: 06 (46) 327-245
E-mail: borsod.toborzo@mil.hu

SÁTORALJAÚJHELY – toborzó ügyszolgálati iroda Cím: 3980 Sátoraljaújhely, Széchenyi tér 1.
Telefon: 06 (30) 815 0706
E-mail: zemplen.toborzo@mil.hu

További információk: iranyasereg.hu

 

 

Archív tartalmak

Banner 1 Interreg YOUTH4N Banner 3

Aktuális híreink

Nyertes pályázatok

Széchenyi - Befektetés a jövőbe

Elérhetőségek

Cím: 3800, Szikszó Kálvin tér 1.
Tel: +36 46 / kattintson
E-mail: kattintson