Rövid várostörténet
Újabban egyes történészek arra a következtetésre jutottak, hogy a fenti dokumentumban megjelölt hely nem a mai Szikszó helyén álló településre vonatkozik, így ők az első írásos említést 1307-re teszik, amikor is Károly Róbert adott ki "in Zykzo" oklevelet.
Bármelyik is legyen a helyes, az biztos, hogy városunk már több mint 700 éves történetre tekinthet vissza, és több mint egy évszázados kitérő után, 1989-től ismét városi rangja van.
A környék már a honfoglalástól kezdve az Abák birtokának számított, ezt valószínűleg Szent István is megerősítette. Írásos forrásokból is ismert első tulajdonosa Marhard, Abaújvári ispán volt.
Később - 1308-ban - az ő fia, Mihály mester már Zekzow-inak nevezi magát. Marhard, fiai, valamint az ő örököseik az Árpád-ház kihalása után is megőrzik birtokaikat, a XIV. századra a több ágra szakadt família Szikszai ágának jut a birtok. A család 1391-ben kihal, így hatalmas birtokaik mind a királyra szállnak, Zsigmond pedig feleségének, Máriának juttatja azokat.
Nagy változást jelent ez a város életében, ugyanis a királynő szívén viselte új szerzeményének sorsát, és több kiváltságot juttat lakóinak: 1391-től engedélyezte az építkezésekhez a szabad fahordást a Feketeerdőből; később az adó egy részét engedi el. Valószínűleg ebben az időben gyorsult fel az új, gótikus templom építése, amelyet a korábbi helyén, részben annak kőanyagának felhasználásával emeltek, és amely tulajdonképpen ma is látható, bár, mivel több alkalommal is tűzvész pusztított benne, az épületet többször újjáépítették.
Mária halála után Zsigmondra száll Szikszó, majd tőle, kisebb nagyobb kerülőkkel, a Perényi család megalapítójára, Simon fia Péter székelyispánra.
A Perényiek a XVIII. századig a vidék legnagyobb birtokosai maradnak, bár az egyes birtokrészeket többször elzálogosítják, és perek sorát vívják tulajdonjogi viták miatt. De az 1700-as évekre a Perényiek csillaga is lehanyatlott, tőlük az Esterházyak és a Csákyak szerezték meg Szikszó területeinek jelentős részét, majd utóbb az Esterházy rész is a Csákyaknak jutott.
Az utolsó szikszói nagybirtokosok a Hunyadyak voltak, id. gróf Hunyady Lászlóné végrendeletében egy szeretetotthon létrehozására felajánlotta a Bethánia kastélyát, a parkot, szántókat és egy szőlőt is.
1945 márciusában, amikor megalakult a földosztó bizottság, a kiosztott 2248 kataszteri hold földből 1028 holdat gróf Hunyady Lászlótól sajátítottak ki.
Szerencsére viszonylag bőséges történeti anyag áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy Szikszó fejlődését bemutathassuk.
Egy 1317-es, Tamás, Esztergomi érsek által kiadott, peres ügyet rendező oklevélben a helység, mint tizedfizető hely szerepel, majd az 1332-35-ös pápai tizedjegyzékből az is kiderül, hogy Szikszón három pap fizetett adót, ami azt valószínűsíti, hogy már akkor is legalább két templom állt a vidéken. Fejlődéséhez elsősorban kedvező fekvése járulhatott hozzá: itt vezetett az út a Magyar Királyság déli részei felől Kassára és Krakkóba, Lengyelországba. Ennek az útvonalnak különösen az 1335-es visegrádi hármas királytalálkozót követően nőtt meg a jelentősége.
1351-ben még csak "villa Zykzou"-ként emlegeti (vagyis mint falvat, faluközösséget), de 1392, amikor Mária királynőhöz kerül, már a "civitatem nostram Zykzow", vagyis a királyi város megnevezést használják. Ekkoriban már saját kiadványai, esküdtjei és bírója van, valamint vámszedési joggal is rendelkezik.
Nagy jelentőségű az 1387-ből származó forrás, amelyben Szikszai Miklós mester templomépítés céljából híd verését engedélyezi a Hernádon. Ez volt a kezdő lépés a szikszói gótikus templom megépítésének jó 100 éves történetében.
Egyes források szerint a két templom mellett még egy apácakolostor is állt itt Zsigmond király idején, de erről semmi konkrétat nem tudunk.
A XV. században végig városként említik, kezdetben civitasként, később csak oppidumként, megemlítik híres vásárját, azt, hogy út- és vásárvámot szedett, 1472-ből a Bársonyoson lévő malmáról, 1495-ből sókamarájáról olvashatunk.
Mezővárosi rangját az is bizonyítja, hogy adóját nem portaként, hanem egy összegben fizette. Különösen sokat találkozhatunk a korabeli dokumentumokban a szikszói szőlőkkel, ami arra vall, hogy már akkor jelentős borvidéknek számított: szőlőbirtoka van a kassai Szent Erzsébet egyháznak (1382-es forrás), a diósgyőri pálosoknak (1406), a lehnici karthauzi kolostornak (1406, 08, 14), Perényi Péternek (1408), a kassai (1408) és szikszói plébánosnak (1406, 14), és persze a város polgárainak is (1406, 08, 14).
1517-ből van arról adatunk, hogy a városban tanító működött, a szikszói plébános gyakran tölti be a forrói esperesi tisztséget is, Bereck plébános pedig helyi fegyvereseket vezetett a Dózsa-féle parasztfelkelésben.
A reformáció szelei Szikszót is elérik, amikor Perényi Gábor 1538-ban áttér a lutheránus hitre, a város polgárai is követik, első újhitű prédikátornak Benczédi Székely Istvánt hívják meg. 1562-ben viszont már kálvinista hitre térnek a lakósok, méghozzá a Perényi család akarata ellenére.
1568-ban generális gyűlést tartottak Szikszón a református prédikátorok, és elrendelték, hogy az úrvacsorát ostya helyett közönséges kenyérrel kell kiszolgáltatni. Mivel a teljes népesség áttért, a gótikus templom is a reformátusoké lett, és - jó néhány, a visszaszerzésére tett kísérlet ellenére - azóta is a református egyházé.
A mohácsi csatvesztés után a török előrenyomulása egyre jobban éreztette hatását, 1558 október 13-án a füleki bég felégette a várost, majd 1566-ban, 67-ben, 73-ban és 77 fosztogattak a török csapatok, 77-ben az éppen istentiszteleten lévő lakosság védekezett, és a templomot sikerült megvédenie.
Valószínűleg ezek után, talán 1580-ban építettek védőfalat a templom köré, így vált az erődítménnyé, amelynek különösen Eger eleste (1596) után nőtt meg a jelentősége. 1641-ben 1000 lovast rendeltek ide, 1644-ben pedig 500 német katonát talált itt I. Rákóczi György.
Mindenképpen szót kell ejtenünk Rákóczi Zsigmond Szikszó határában vívott győztes csatáiról: először 1577-ben, mint szendrői várkapitány ugrasztotta meg a várost fenyegető törököt, majd 1588-ban, immár egri parancsnokként aratott fényes, nyugodtan mondhatjuk, hogy európai hírű győzelmet.
Az erdélyi fejedelmek többször is megfordultak a vidéken, 1679-ben pedig a Thököly vezette magyar csapatok győzedelmeskedtek a labancok felett - a győztes csatának dühödt mészárlás lett a vége, ahol 709 császári katona vesztette életét. Budapesten, a Hősök terén, Thököly alakja alatt dombormű örökíti meg a szikszói csatát.
Mivel a polgárok 1703-ban Rákóczihoz csatlakoztak, Rabutin császári generális teljesen felégette a várost 1706-ban, ekkor tűnt el végleg az a bűntető kard, amellyel addig a halálos ítéleteket hajtották végre.
A XVIII. század a lassú gyarapodás időszaka, 1715-ben a pozsonyi országgyűlés szikszót harmincad helynek nevezi ki; 1780-ra épül fel az új katolikus templom, a kereskedelem jelentősége miatt megnövekedett zsidó lakósság pedig 1808-ban vehette birtokába az új zsinagógát.
1848 harcai természetesen ismét nem kerülték el a települést, a Mészáros Lázár hadügyminiszter által vezetett magyar honvédek 1848 december 28-29-án itt vívták meg csatájukat Schlick császári csapataival. Nem kétséges, hogy a győzelemmel végződő csata a legjelentősebb volt a 48-as felvidéki ütközetek között.
1852 hozta a város történetének legnagyobb csapását. Május 18-án a község déli részészén, egy kemencéből kipattanó szikra lángra gyújtotta a házat, de hamarosan az egész település lángban állt: 472 háza porig égett. Kunsch József, Pestre szakadt szikszói ügyvéd óriási erőfeszítéseinek köszönhetően könyv jelent meg, Szikszói Enyhlapok címmel, amelyben számtalan jelentős író, költő művét jelentették meg, és amelynek célja a szikszói újjáépítés anyagi támogatása volt.
Az újjáépítés jól haladt, városias utcák épültek, de a nagy terheket már nem bírták a polgárok, és 1866-ban kérelmezték a város nagyközséggé való visszaminősítését.
Trianon újabb fordulatot hozott Szikszó életében, ugyanis Kassa elcsatolásával a csonka Abaúj-Torna vármegye székhelyévé lépett elő. Ekkor rendezik az utcákat, a közvilágítást, járásbíróság, iskolák, kórház, lakótelep (az ún. tisztvislőtelep) épül, és több műemléket is avatnak.
1938-ban, az első bécsi döntéssel Kassa ismét Magyarországhoz kerül, így 1938-45 között csak járási székhely Szikszó, majd 1945-től 50-ig ismét megyeszékhely, végül 61-ig járási központ. 1989-től ismét városi rangra emelkedet, s 2013-tól újra járási székhely.
