Mező István karikaturista

Mező István karikaturista

Széchényi Terv Plusz
Széchenyi - Befektetés a jövőbe

Mező István karikaturista

Születésem után (Dunapataj, 1951) a legmozgalmasabb év 1970 volt. Ekkor érettségiztem és még ebben az évben bevonultam katonának. Első rajzaimat a honvédségnél készítettem. Volt ötlet… Leszerelés után a jól jövedelmező pedagógusi pályát választottam (Selyeb – 1972), s szereztem földrajz – rajz szakos tanári diplomát. Negyven évig tanítottam két abaúji faluban, Selyeben, majd Homrogdon. Az utóbbi iskolában húsz évig igazgató is voltam. Szikszón építkeztünk, 1989 óta lakom a városban,

 

Első rajzaimat a miskolci Déli Hírlap közölte 1974-ben, s azóta mintegy ötven újságban, több mint tizenháromezer rajzom jelent meg. (Népszabadság, Hócipő, Füles, Magyar Ifjúság, IM, Pajtás, Hahota, Szabad Föld, Ludas Matyi, Pesti Vicc, Észak-Magyarország, stb.)

 

Sok hazai és külföldi kiállításon vettem részt, és tizennyolc pályázaton nyertem valamilyen díjat. Karikatúrista példaképen: Kaján Tibor.

 

Tanári és igazgatási munkám mellett igyekeztem a sporttal és a zenével is megszerettetni tanítványaimat. Hobbym a hanglemezgyűjtés, kedvencem a Beatles és az Illés együttes. A 2006-ban alakult Miskolci Illés Klub elnöki tisztét is ellátom.
Nős vagyok, két felnőtt fiam, és egy unokám van. Világéletemben pártonkívüli voltam, de baloldali érzelmeimből soha nem csináltam titkot. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy az 1994-es parlamenti választások alkalmával felkerültem a Magyar Szocialista Párt megyei listájára, s képviselő lettem. Ennek a négy évnek az emlékét őrzi a "Parlamenti fricskák" című karikatúra kötet.

2014 óta Szikszó Város Önkormányzatának képviselője vagyok, az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság elnöke.

 

Önálló köteteim:

Parlamenti fricskák – 1998

Hajrá Magyarok! – 2000

Ezek a fiatalok – 2002

Század vigyázz! – 2004

Állati dolgok – 2006

Kérem a következőt! – 2008

Bizarr – 2009

Útközben – 2010

Zene nélkül mit érek én? – 2011

Selyebtől a Parlamentig – 2012

18 éven felülieknek! - 2013

Mennyei rajzok - 2015

Ötkarikás derű - 2016

A téma az utcán hever - 2017

Gyorstalpaló lexikon - 2018 

Nagy az Isten állatkertje - 2019 

A múzsa csókja - 2020 

Hetvenkedem - 2021 

BEAT-POP-ROCK - 2022

Képzőbűvészet - 2023

 

Eddigi eredményeim:

1973 Kecskemét Politikai karikatúrapályázat 3. díj

1973 Miskolc Egészségügyi karikatúrapályázat 2. díj

1977 Budapest Politikai karikatúrapályázat 2. díj

1979 Kecskemét Politikai karikatúrapályázat 1. díj

1980 Kecskemét Politikai karikatúrapályázat 2. díj

1981 Budapest Katonai karikatúrapályázat 1. díj

1981 Kecskemét Politikai karikatúrapályázat 3. díj

1983 Szeged Karikatúrapályázat 2. díj

1984 Kecskemét Karikatúrapályázat 2. díj

1985 Kecskemét Politikai karikatúrapályázat 1. díj

1987 Budapest Sport karikatúrapályázat 1. díj

1988 Kecskemét Politikai karikatúrapályázat 3. díj

1990 Miskolc Kereskedelmi karikatúrapályázat 1. díj

1993 Eger Politikai viccpályázat 1. díj

1994 Miskolc Politikai karikatúrapályázat 1. díj

1996 Székesfehérvár Katonai karikatúrapályázat 2. díj

2003 Budapest Karikatúrapályázat különdíj

2008 Celldömölk Pedagógiai karikatúrapályázat 1. díj

2019 - Budapest - Alkotó pedagógus rajzpályázat - 1. díj 

Aktuális híreink

Nyertes pályázatok

Széchenyi - Befektetés a jövőbe

Elérhetőségek

Cím: 3800, Szikszó Kálvin tér 1.
Tel: +36 46 / kattintson
E-mail: kattintson