Beruházásainkról jelent meg cikk az Észak magazinjában

Beruházásainkról jelent meg cikk az Észak magazinjában

Széchényi Terv Plusz
Széchenyi - Befektetés a jövőbe

Beruházásainkról jelent meg cikk az Észak magazinjában

Befektetőket vonzó - városmegújító beruházások Szikszón

Az elmúlt hónapokban többször, különböző témákban beszélgettünk Sváb Antal polgármesterrel és Dr. Piskóti István alpolgármesterrel. Most a beruházások kérdéskörén keresztül tekintjük át a város jelenét és tervezett jövőjét.

Az év megyei beruházásai

A beruházások teszik általában mindenki számára láthatóvá, „kézzelfoghatóvá” a város történéseit, a múltját, a jelenét és a jövőépítő szándékokat. Első megközelítésben ezek alapján ítélhetik meg a helyzetét, fejlődését – kezdi a beszélgetést a polgármester.

Hogyan áll Szikszó ebben a megítélésben, mit mutatnak róla beruházásai?

Azt gondoljuk, hogy szerencsés, kedvező helyzetben vagyunk, melyre tudatosan törekedtünk, terveztük lépéseinket, s már jelentkeznek az első eredményeink. Elindultak az alapvető infrastrukturális feltételeinket, közműveinket szinte teljesen megújító nagyberuházások. A vízvezetékünk gerinchálózatának és több mint harminc utca lakossági bekötéseinek cseréje ugyan most sok-sok felfordulást, kellemetlenségeket okoz, de az eredménye egy biztonságosabban működő, az egészségre káros csöveket kiváltó hálózatunk lesz. Az új, nagyobb kapacitású szennyvíz tisztítók nemcsak lehetővé teszik a város és iparterületei növekedését, de örvendetes módon kiváltják a jelenlegi, a lakóövezethez relatíve közel lévő, ezért néha zavaró hatású tisztítót. Az ipari parkunk befektetéseihez szükséges elektromos alállomás is fontos jövőépítő feltétel. Polgármesterként ugyanakkor különösen örülök, hogy új játszóteret, kondiparkot is át tudtunk adni az elmúlt évben, s hogy sok-sok programmal aktívan működik az új közösségi ház is.

Az M30-as autópálya átadása csendhez, s tiszta levegőhöz juttatta városunkat, hiszen a napi többezres átmenő kamionforgalom megszűnt. Új aszfaltburkolatot kapott a városon, Alsóvadász irányába átmenő közút is, s kisebb építéssel, út-felújításokkal mi is éltünk, s a közeljövőben számos utcában újul meg a csapadékvízelvezetés.

Hol tart az ipari parki beruházás? Erről évek óta sokat hallottunk.

A célegyenesbe fordultunk, a következő hetekben elindulnak a gépek, a konkrét építkezés. Szűk egy éven belül el kell készülnie a közel harminc hektáros terület teljes infrastrukturális hálózatának, megközelítő útvonalainak, melyek mellé egy ezer négyzetméteres csarnok-épület is létesül. Nagy öröm ez számunkra, hiszen két évbe telt, míg az előző városvezetés általi tervezéskor szétszórtan, több területre elképzelt fejlesztéseket, pályázatokat sikerült integrálni, megvalósíthatóvá tenni, áttervezni, s a jelentkező forráshiányt jórészt biztosítani. Párhuzamosan már folynak a tárgyalások a külföldi és hazai befektetői érdeklődőkkel, melyek alapján 2023-tól már ők veszik át a nagyberuházói aktivitást az önkormányzatunktól - foglalja össze Piskóti István.

Milyen új beruházások készülnek, hol tart ezek előkészítése?

Az elmúlt hetekben több új pályázatot készítettünk és adtunk be, ahol új bölcsőde építése, s óvoda-bővítés is szerepel a terveink között. Nem pályázatból, hanem egy speciális finanszírozási konstrukcióval megoldva ez évben teljes városi közvilágításkorszerűsítést is meg kívánunk valósítani, melynek tervezése megtörtént. Ezek mellett elkezdtük a következő évek talán legnagyobb komplex fejlesztési programját, a mintegy húsz hektáros „kreatív-rekreációs városi park” kialakítását. Itt valósul meg a következő hónapokban a XIXO-bringa kert a HELL támogatásával. Elhatároztuk, s egy pályázat beadásával kezdeményeztük a szikszóiak régi vágyának megvalósítását, az uszoda udvarára megterveztettük az első két nyitott strandmedence létesítését. Szintén az új stratégiai törekvéseinkhez igazodik az e-sportklub létrehozására irányuló pályázatunk, ahol elsősorban a fiatalok számára hozzuk létre az e-játékok, az e-sport kedvelői számára technikával felszerelt közösségi épületet, ahol reményeink szerint a „profi e-sport” szikszói alapjait is elindítjuk. Az a klub a szabadidő-eltöltés, a közösségteremtés és az izgalmas e-sportbajnokságok lebonyolításának helyszíne mellett, a felnőtt korosztály számára, a relaxációs játékoknak is otthont adhat.

Nemcsak pályázatok, hanem befektetők számára is folyik projekt-előkészítés. Szikszó aktuálisan – az ipari park mellett – a városban további öt területen kínál üzleti befektetési lehetőségeket.

A legnagyobb lehetőséget a mintegy 20 hektáros új lakóövezet, s exkluzív lakópark megvalósítása kínálja, melyhez egy kisebb kereskedelmi központ létesítése is terveinkben van - kezdi az ismertetést az alpolgármester. Ez – illetve másik helyszínen két 8-12 lakásos társasház építése - kínál egy vagy több ingatlanfejlesztő számára projektet. A kreatív-rekreációs parkba részben a fürdőfejlesztéshez kapcsolódóan mintegy 25 szobás életmód-panzió és szolgáltatóközpont megvalósítására keresünk befektetőt. Ezenkívül egy ezer fős kulturális-sport-esport rendezvény-aréna, egy digitális vidámpark, s egy belvárosi épület – panzió, vendéglátás, bemutató és rendezvénytér – funkcióval várja megvalósítóját. Emellett több kisebb léptékű, elsősorban a turizmus-fejlesztést szolgáló ingatlanberuházási is keresi gazdáit- foglalja össze Piskóti István.

Beruházások Szikszón

Archív tartalmak

Banner 1 Interreg YOUTH4N Banner 3

Aktuális híreink

Nyertes pályázatok

Széchenyi - Befektetés a jövőbe

Elérhetőségek

Cím: 3800, Szikszó Kálvin tér 1.
Tel: +36 46 / kattintson
E-mail: kattintson